Támogatói póló
Megoszt
- 7 hozzászólás - Szólj hozzá!

Kedves Támogató, Barátunk!
Először is engedd meg, hogy kifejezzük és tolmácsoljuk a zenekar és Pityi bácsi háláját. Megható, hogy egy felhívás ennyi Ember jóindulatát, segítő szándékát eredményezte.
Most, hogy a rendelések zöme beérkezett és feldolgozásra került, elkezdődött a támogatói pólók gyártása. A tervek szerint a héten elkészülnek és a kiszállítás is folyamatos lesz. A csomagokat utánvételesen küldjük, az ellenértékük pedig egy elkülönített számlára kerül. Erről a számláról fogjuk a szükséges étkeztetési, gondozási, lakhatási költségeket szoros elszámolással utalni, fizetni. Egy támogatói szerződésben rögzítjük, hogy a befolyt összeget milyen formában és mire költjük. Ezzel szeretnénk biztosítani jó előre azt a kontinuitást, amely érezhető változást hoz Pityi bácsi életében és jövőképet ad számára.
A tervek szerint április 28-án Budapesten a Prága Sörházban (VII. Kertész u. 3.) egy rendhagyó Auróra akusztikus koncert keretein belül adjuk át az adományról szóló szerződést a Művész Úr részére, ahová remélhetően egészségi állapota engedi, hogy eljöjjön.
Köszönjük és büszkék vagyunk Rád, hogy segítettél, részese lettél egy nagyszerű dolognak!
Ne feledd, mindig van a közeledben valaki, akinek szebbé teheted a jelenét, jövőjét egy szóval, érintéssel, jóindulattal!




7 hozzászólás (szólj hozzá te is)


Antal Margit

Jó reggelt!
Nemes cselekedet amit tesztek.
A pólót én is megvenném.
Kérdés, hogy hogyan jut el hozzám. Londonban élek, a póló árát átutalnám.
Van pécsi címem, ahova el tudjatok küldeni.
Kérem szíves visszajelzéseteket.
Köszönöm.
Antal Margit


Fényes Adorján

1 pólót kérek!

Üdv FA


cseh miklós

1 xl-es polót kérek ha lehet utánvéttel fizetek köszi


Zilahi Tamás

Ha van lehetőséf én szeretnék igényelni pólót.


Hunya Zsolt

Sziasztok!
Tegnap voltam a NAAF-on,de nem vettem támogatói pólót.Nem is értem hogy miért,hiszen Pista bácsival egy városba születtünk,és mert nagy tisztelője vagyok.Kérlek benneteket tudassátok velem,hogy miként tudom ezt pótolni.
És nem utolsó sorban,hatalmas bulit csináltatok Komáromban.:-)))


aurora
http://www.aurora.hu

Szia Zsolt.

Öröm hogy jól érezted magad, mi is élveztük nagyon.
Tudod jó társaságban szépen telik az idő. :-)
A Pityis póló az rendesen méret hiányos. Főként csajosak maradtak meg.
Írhatsz, az aurora@aurora.hu -ra az jobban szem előtt van. Üdv Vigi.


Rotter Csaba

Gyorsan adjátok ki ZENEI CD-n az A38 akusztikus koncerten
hallható dalokat. Szuper volt a koncert !!!

Várom a CD-t.

Ha nem adjátok ki, legalább nekem csináljatok egyet !



Szólj hozzá te is:

Név:  
E-mail:  
Webcím:  
Hozzászólás:  
 




AURORA
hírlevél

Iratkozz fel!